Megbízóink, cégvezetők számára álom (Dream) velünk az együttműködés, hiszen a rendelkezésünkre álló időt (Time), a leghatékonyabban használjuk ki az új generációs Call Center (Call) technikánk segítségével.

RÓLUNK

Rendezvényszervezési és egyéb Call Center szolgáltatásaink tekintetében már több mint 10 éve vagyunk jelen, immáron két helyszínen és több mint 300 nm-en Románia szívében.
Tevékenységünk nem csak rendezvényszervezési feladatokban merül ki, hanem piac,- közvéleménykutatás , telesales feladatok ellátásával, valamint kihelyezett ügyfélszolgálati tevékenységgel is állunk megrendelőink rendelkezésére.

Mi is az a call center?

A Call-Center nem más, mint az emberi erőforrások kombinálása a telekommunikációs technikákkal a profit és a termelékenység növelésének céljából. A Call-Center tevékenység olyan interaktív módszer, ahol a válaszok vagy vásárlások száma pontosan mérhető.

Két legfontosabb pontja: az interaktivitás, vagyis a párbeszéd, és a mérhetőség.
Ez a kommunikációs csatorna valójában telefonon – kimenő hívások kezdeményezésével, illetve bejövő hívások fogadásával – lebonyolított szervező, PR vagy marketingtevékenység.

Dream Team:

SZOLGÁLTATÁSAINK

Call Center

Új generációs technikára épülő call center szolgáltatásunk garantált eredményeket hoz az Önök számára. Telemarketing, telesales, ügyfélszerzés, lead generálás,
időpont egyeztetés.

Piackutatás

Sikerdíjas konstrukció, profi csapat, piackutatásra fejlesztett prediktív rendszer, jó ár. Pontos adatok, profi kimutatások…

Információs vonal / Ügyfélszolgálat

Ami bejövő hívás, mi megoldjuk…
Ügyfélszolgálati szoftverrel, pontos kimutatásokkal.

Rendezvényszervezés

Szervezéstől a lebonyolításig (szakmai konferenciák, kiállítások …stb)

Románia szívében

2

helyszínen

akár több mint

50

egyidejű operátor

naponta akár több mint

7 000

telefonhívás

naponta akár több mint

13 000

perc beszélgetés

Miért építse vállalkozását a DreamTimeCall-al?

  • Széleskörű telekommunikációs tapasztalattal rendelkezünk
  • Megoldásokat keresünk és találunk
  • A szélsőséges témakörökben is nagy sikereket hozunk
  • Azonnali riportáció és kimutatások
  • Képzett, Gondolkodó supervisorok és operátorok

Érdeklődés megbízóknak: dtc@dreamtimecall.ro

Miért építsd karriered a DreamTimeCall-nál?

Olyan jó munkabírású és kitartó munkatársat keresünk, aki képes másokkal együttműködve, változatos ügyféligények mentén, magas színvonalú, határidőre történő backend eredmények létrehozására.

  • Modern munkakörnyezet
  • Klimatizált iroda
  • Saját call center asztal
  • Prediktív call center technológiák
  • Előre lépési lehetőség
  • Versenyképes fizetés
  • Díjmentes továbbképzések
  • Kiemelt teljesítményedet, prémiummal díjazzuk

Jelentkezés munkatársaknak: cariera@dreamtimecall.ro

MENȚIUNE SUPLIMENTARĂ SITE

Acest site utilizează cookies-uri

Utilizăm fișiere de tip „cookies” cu scopul de a vă oferi o experiență de navigare îmbunătățită, constând în special, dar nu exclusiv, în personalizarea conținutului acestui site sau în analiza traficului într-o perioadă determinată. Politicile noastre sunt actualizate și conforme dispozițiilor Regulamentului (UE) 2016/679 privind protecția persoanelor fizice în ceea ce privește prelucrarea datelor cu caracter personal și privind libera circulație a acestor date, putând fi consultate la adresa gdpr@life-med.eu. Prin continuarea navigării pe site-ul sunteți de acord cu utilizarea cookies.

 

SUNT DE ACORDNU SUNT DE ACORD